| Mindenkinek megbocsátok,
Senkitől semmit nem várok.
Elhittem az ölelés gyönyörét,
A becéző szavak hitelét.
Éreztem, mert érezni akartam,
Hogy a szívek fölött van hatalmam.
Átadtam testem, lelkem,
Megnyugvást soha nem leltem.
Tudom, elrontottam mindent,
Egy álomban, lidércben hittem.
Megálmodtam magamnak őt,
Az igaz, egyetlen szeretőt.
De felébredtem a mámorból,
S már tudom, az egész álom volt.
Jöttek, mentek az álmok,
Rajtam maradt az átok,
De már mindenkinek megbocsátok.
------------------------------------------------------------------
Nem vagyok jövőbelátó égi jel
Csak egy földi álom, aki gyakran téved el
Lehet, hogy nem az vagyok akit mindig kerestél
De jó lenne ha mégis szeretnél
De ha kéred leszek tűnö álom, hogy élj
Örülj, én ezt kívánom,
De ha akarod a jövőd leszek
Hogy álmod mindig boldog legyen.
------------------------------------------------------------------
Tudom már, álmom soha nem fog valóra válni,
Tudom már, milyen rossz valakire örökké várni.
Tudom már, milyen érzés mással látni téged,
Már csak azt nem tudom, mi értelme élnem.
------------------------------------------------------------------
Mondd, vártál-e már úgy,
tudtad, hiába vársz,
S mentél-e már úgy,
mindegy volt, merre jársz,
Szóltál már visszahívón
tűnő árnyék után,
Hagyták már kinyújtott kezed
elengedve, sután
Kérdeztél már tudva azt
nem felel senki sem,
Vártad-e már halk reménnyel
a szép szót: kedvesem.
---------------------------------------------------------------------
Ne tartsd az ötletet már most képtelennek,
csak próbálj határt szabni a végtelennek.
Mert végtelen fájdalom hiányod nekem.
Mikor nem vagy közel, s nem fogod már kezem.
Lopott percek együtt, kivárni végtelen.
S bennünk tovaszállnak az időtengeren.
Titkos órák, séta lent a parton Veled.
Határok nincsenek, mert mindenem Tied.
Csak egy mosolyt kérek, kísér majd utamon.
Nem kell ígérj. Csak ölelj! Ez a jutalom.
Most nézz rám, tekinteteddel igézz némán.
És most eressz, hogy ne láss könnyezve, bénán.
Majd holnap eljövök, s mosollyal lépek be.
És újra megyünk együtt a végtelenbe.
És nem engedem majd fájni ha menni kell.
Kicsit légy gyengéd. Nekem most csak ennyi kell.
------------------------------------------------------------------
Tudod mi az, szeretni valakit
s letagadi hogyha megkérdezik?
Minden utcán őt lesni, várni,
s ha jön közömbös arcot vágni?
Nem sírni, mintha nem is érdekelne,
s aludni könnyekkel szenvedve?
Gyűlölni bár szíved érte ég,
tanuld meg, ez dacos női büszkeség.
------------------------------------------------------------------
Szeretlek!
Milyen rövid szó, mégis annyi érzést takar,
Változnak az érzelmek, mint az őszi avar.
De az én szerelmem örökre megmarad.
Kár, hogy az együtt töltött idő oly hamar elszaladt.
Szeretlek és szeretni is foglak, míg át nem adnak a hideg sírhalomnak.
S, ha kiderül, hogy a síron túl is van élet,
Ott sem fogok mást szeretni, egyedül csak téged!
------------------------------------------------------------------
Hiszed e még, hogy szeretlek Téged?
Tudod e még, hogy kellesz nekem?
Itt vagy e még, Vélem az úton?
Itt ahová a sorsom vetett.
Tudod e még, hogy mi jó énbennem?
Várod e még Tőlem a szót?
Hiszed e még, hogy csak mi ketten
Adhatunk egymásnak egy életnyi jót.
Hogy miért kérdem, mert érzem hogy baj van
Csak nem tudom, hogy mit tegyek.
Csak azt tudom, hogy valami nem jó
Valami nagyon elrepedt.
Így hát csak félve kérdem
Mond, szeretsz Te még?
Jaj mondjad, ha nem is nevetve
Én újra és újra csak veled kezdeném.
------------------------------------------------------------------
Ahogyan télen a kéményből a füst felszáll,
Úgy léptél ki az ajtón egy esős délután.
Otthagytál egyedül, vissza se néztél rám,
Akkor tudtam meg milyen szenvedni szívből, igazán.
Mikor először mondtad nekem azt, hogy szeretlek,
Pici felhőcskéknek tűntek csak a mennyek.
Soha nem felejtem el, amiért örökké hálás leszek tán,
Te megtanítottál szeretni szívből, igazán.
Ha arra gondolok, milyen szép volt, szemem könnybe lábad,
A szerelem szót másnál megtaláltad.
Hiába próbálom, soha nem múlik el tán,
Még mindig téged szeretlek szívből, igazán!
------------------------------------------------------------------
Rohanunk vakon egymás mellett
Keresünk csókot, vad szerelmet
Szaladunk mindig lázas testtel
Elesünk vérző, tört sebekkel
Vergődünk tengernyi könnyáron
Zúzódunk gránitszív sziklákon
Repülünk puha lepke szárnyán
Széttörünk selyem-hideg párnán
Üldözzük egymást végtelenbe
Kínok közt múltban és jelenbe
Akarunk mindig akarással.
Hogy rám lelj, meg kell állnom.
Jöjj csábtestű édes álom!
Takarj be gyöngypalásttal!
---------------------------------------------------------------------
Ha szemem könny áztatja, ne félj!
Magyarázatot tőlem akkor ne kérj.
Érezned kell, amit irántad érzek,
Ha nem, hát róla minek meséljek.
Elmúltak a fergeteges éjek,
Talán már nem tüzelnek az érzések?
Ha elmúlt, ne kíméld a lelkem,
Tedd meg, amit meg kell tenned!
Fáj a sajnálatból tett ölelés,
Ebből nem kérek, ez nekem kevés.
Ne alázd meg érzéseim, kérlek,
A magánytól többé már nem félek.
Érzem, hiába vergődöm és vágyom
Karjaid ölelését, álom
Marad, felébredek végre,
S a lelkem rend lesz és béke.
------------------------------------------------------------------
Néztem, de nem láttam.
Hallgattam, de nem hallottam.
Ismertem, de nem tudtam,
Gondoltam, de nem akartam.
Fogtam, de nem éreztem.
Voltam, de nem léteztem.
Életem így telt sokáig,
de nem jutottam el az okáig.
Majd te jöttél, és megmutattad,
Az én igazi utamat.
Segítettél nekem,
Úgy, mint még senki sem.
Néztem, és láttam.
Hallgattam, és hallottam.
Fogtam, és éreztem,
Voltam, és léteztem.
Nekem, te ezt adtad,
Szerelmemet, nem kérted - Megkaptad.
Sajnos nem érted,
irántad mit érzek.
Több vagy nekem, mint mondani tudnám,
nem tudom, talán nem is akarnám.
Egyszer majd szeretni fogsz,
s életembe szivárványt lopsz.
---------------------------------------------------------------------
AZ VAGY NEKEM...
Mint virágnak a napfény,
mint éhes szájnak a manna,
Szerelmes Szívnek Szerető párja,
Igaz hű Szívnek, Igaz Barátja.
Kezemmel simítom dús hajadat,
karommal ölelem széles válladat,
Szívemmel érzem minden rezzenésed,
Szíved melegét, minden lüktetésed.
Ölelésed ölelésem, ölelésem ölelésed,
Csókod a csókom, csókom a csókod,
Szívem a Szíved, Szívem a Szíved.
minden rezzenésem, csakis a Tied.
------------------------------------------------------------------
Szeretem a Napot, mely szemedből rám ragyog,
Szeretem e csodás két aranyló csillagot,
Szívednek hangjait és minden dobbanását,
Szívednek melegét az édes sóhajtását..
---------------------------------------------------------------------
Oly édes, mikor szemed a szemembe néz,
Oly édes, mikor kezed a kezemhez ér.
Mint Égi Manna, amely a nedvét ontja,
Egy csöppje Szívnek sebeit orvosolja.
Édes vagy Te nekem, mert Szeret a Szíved,
Édes vagy Te nekem, mert Szeret a Lelked.
Csodás Mennyei Lényed felemel engem,
Ily édesen még nem Szerettek engem.
Volt néhány Szerető Lélek, de hiába,
Nem tudtak eljutni Szívem kapujába,
Hiányzott mindig, mégis titkon valami,
Hiányzott ott legbelül, mégis Valaki.
Oly édes vagy nekem, mint még senki, soha,
Oly édes vagy nekem, mint megannyi Csoda,
Mely örömmel tölt el, ha Lényedet érzem,
Szeretet, Szerelem hű együttérzésben.
-------------------------------------------------------------------
Egy csendes délután,
Játszik a fiú a zongorán.
Lassan és mélán hallgatom,
Sarkig nyitva az ablakom.
Látom, amint könnyei hullnak,
Hajfürtjei a vállára omolnak.
A beszűrődő napsugár,
Megcsillan a zongorán.
A dallam a szívemig hatol,
Fájdalmat érzek valahol,
Valahol a lelkem rejtekén,
Mert ezt játszotta a csókok éjjelén.
A dal akkor is nekem szólt,
Akkor vidám és boldog volt.
Most zokog és sír a zongora,
A dallam a fájdalom ostora.
------------------------------------------------------------------
Fájdalom adja a számba a szavakat,
Elvesztek mindenkit, de akkor ki marad?
Hittem a kimondott szavak hitelében,
Most kétségek közt vívódom, így élek.
Magamra maradtam, fájnak a hazug szavak,
Megérintettek, s máris tovább rohantak.
Mást ölelnek a felém nyújtott karok,
Hát ennyi volt, én már nem is számítok.
Kérészéletű volt az érzelem,
Ilyen az élet? - kérdezem.
Igen, így élünk és halunk,
Hazugságok közt magunk maradunk.
-------------------------------------------------------------------
Nem hittem, hogy lehet édes a szerelem.
Nem fáj, nem szorítja szívem.
Nem gyötri kínzó vágy a lelkem,
Pedig a szerelem tüzében ég a testem.
Őszinte tekinteted olyan nekem,
mint egy erdőnek a nap sugarai
egy szivárványos reggelen.
Mosolyod varázsa elűz minden gondot,
s melletted szépnek látom a világot.
Olyan fontos kezed minden érintése,
mint a fák leveleinek a tavaszi napkelte.
S olyan minden csókod az ajkamon,
mint egy lágyan legördülő esőcsepp
a rózsaszirmokon.
------------------------------------------------------------------
Elmúlt,mert egyszer elmúlik minden...
Állsz előttem némán, csendben...
Nem volt ki teljesítse vágyaidat,
és te becsaptad az álmaidat...
Amit tettél: Bűn? Vagy mégsem?
Álomvilágban éltél eddig. Érzem...
Tán önzőnek tartasz majd, ha ezt kimondom,
de úgy érzem, most nem kell megbocsátanom!
------------------------------------------------------------------
Milyen az íze kedvesem csókodnak?
Milyen a hangzása epedő bókodnak?
Milyen érezni a testednek bársonyát?
Milyen érzés esténként várni rád?
Milyen, ha kezed a derekamra fonod?
Milyen, ha tested a testemnek adod?
Milyen, ha lázas csókod nyakamon érzem?
Milyen, ha mondod: érted érdemes élnem?
--------------------------------------------------------------------
Kifogytam a szavakból.
Ennél jobban érzéseimet kimutatni nem tudom!
De neked ez nem elég.
Mit vársz még tőlem? Oh mondd!
Mit vársz még tőlem?
Talán az életem? Odaadom!
Talán a lelkemet? Odaadom!
Csak egy szavadba kerül,
S máris megyek hozzád,
Csak egy szavadba kerül,
S örökre hű leszek hozzád.
--------------------------------------------------------------------
Mikor Veled vagyok,
S szemeidet nézem,
Boldog vagyok,
A békesség van vélem.
Mikor Veled vagyok,
S fogom a kezedet,
Érzem nem vagyok egyedül,
A szívem hevesebben ver Érted.
Mikor Veled vagyok,
S nevetni látlak,
Szívemben melegség gyúl,
Belőle minden rossz érzés kimúl.
Mikor Veled vagyok,
Elfelejtem mi a bánat,
Nagyon Szeretlek,
Képzeletben mindig itt vagy nálam.
Mikor Veled vagyok,
Bárcsak megállna az idő.
Kérlek örökre maradj velem,
S ne hagyj el soha engem.
--------------------------------------------------------------------
Te vagy a szív, mely bennem dobog,
Te vagy a vér, mely bennem csorog,
Te vagy az ihlet, mellyel írok,
Te vagy a könny, mellyel sírok,
Te vagy a szem, mellyel látlak,
Te vagy a vágy, mellyel várlak,
Te vagy a száj, mellyel csókollak,
Te vagy az íz, mellyel kóstollak,
Te vagy a lélek, mely engem éltet,
Te vagy az ábránd, mellyel képzellek,
Te vagy a Herceg, aki eljön értem,
Te vagy az, akit az Égtől kértem,
Te vagy a kéz, mellyel hozzám érsz,
Te vagy a mindenem, mert bennem élsz!
--------------------------------------------------------------------
Könnyezem, vagy csak a füst szállt a szemembe, nem tudom.
Valaki elment, akit én most is szeretek nagyon-nagyon!
Álmodom, vagy talán ébren is őt látom, nem tudom,
Keresem pedig tudom, hogy elment messzire nagyon-nagyon!
Ő volt nekem nappal is az égen a csillag, a földön a jóság,
Ő volt a szerelem, a földi valóság, az igaz boldogság!
Könnyezem, nem csak a füst szállt a szemembe jól tudom,
Valaki elment, akit én most is szeretek nagyon-nagyon!
--------------------------------------------------------------------
A fény és az árnyék két igaz, jó barát,
fény és árnyék, lennék mindkettő talán.
Fényként ragyognám be gyönyörű testedet,
arcodat csókolnám, míg az éj eltemet.
Minden mozdulatod árnyékként követném,
létem siratnám, mikor az alkony jön felém.
Naponta meghalnék, hisz az éjszaka galád,
de újjászületnék én minden nap hajnalán.
-------------------------------------------------------------------- |
AJÁNLOM AZ OLDALT
